2023. Szeptember 25.A hatékony igehirdetői szolgálathoz szükséges szívbeli tulajdonságok
A minta kikezdhetetlennek tűnt. Hétfő: Elkezdem tanulmányozni az igeszakaszt. Kedd: Folytatom a tanulmányozást. Szerda: Befejezem a tanulmányozást, és elkezdem összeállítani a prédikációt. Csütörtök: Véglegesítem a prédikációt. Vasárnap: Elmondom a prédikációt. Vasárnap délután: Forgatom magamban a prédikáció hiányosságait, kétségbeesem, megkérdőjelezem az elhívásomat, és eltűnődöm azon, hogy az örökkévalóság nézőpontjából számít-e az, amit teszek.
A gyülekezet válaszreakciójától vagy az üzenet gyakorlati precizitásától függetlenül általában nehéz ködként telepedtek a szívemre ezek az érzések, órákra, sőt akár napokra elhomályosítva látásomat egy-egy istentiszteletet követően.
Bármennyire is tudtam az eszemmel, hogy ez a körforgás egészségtelen, és gátol abban, hogy kövessem Istennek az életemre vonatkozó elhívását, a probléma gyökere csak nemrég világosodott meg előttem.
A Szent Szellem felfedte, hogy jellem kérdése a dolog. Ezen meglepődtem. Végtére is a jellemhibákat a szégyenteljes erkölcsi bukásokkal azonosítottam. Nálam nem lehet gond a jellemmel – gondoltam.
Pedig volt, és ez megfosztott az elhívásommal járó örömtől. A kijelentés érthetőbb lett, amikor úgy gondoltam a jellemre, mint Krisztusban elnyert identitásomra.
Ráébredtem: ahhoz, hogy egyre hasonlóbbá váljak Jézushoz, növekednem kell a szeretetben. Ha nem vigyázok, elismerés és helyeslés iránti igényem arra késztethet, hogy az emberek tetszését keressem. Dicséretért egészen más prédikálni, mint az Isten és emberek iránti őszinte szeretetből.
Ehhez hasonlít az is, amikor időnként hagyom, hogy a büszkeség belopakodjon bizonytalanságaim védtelenül hagyott területeire, és olyan hamis identitással töltse meg őket, amely inkább kellemes, mint helytálló.
Nagy lehet a kísértés, hogy elfoglaltságunkat, ügyetlenségünket vagy a padokban ülőket hibáztassuk, viszont ha felismerjük a jellemünkkel kapcsolatos gondokat, az gyógyító fájdalom, mivel a tényleges problémát veszi célba. Ez a folyamat segít, hogy növekedjünk, egészségesebbek legyünk, és hosszú távon is hatékonyak maradjunk a szószéken.
A jellem nem csupán a helytelen cselekedetek elkerüléséről szól. Istentől kapott adottságaink kibontakoztatását jelenti. A jellem valójában sokkal mélyebbre hatol a tetteknél; olyan belső valóságok tartoznak ide, amelyek a tettek mozgatórugói, például a gondolatok és a szándékok.
Lehetséges a jót, például Isten igéjének hirdetését helytelen okból is tenni.
Ezenfelül az igei jellem nem csupán pillanatnyi ideál, amely a helyzetnek megfelelően változik. A szív valódi természetének begyakorolt és megbízható kifejeződése. Úgy is fogalmazhatunk, hogy az igehirdető hétfő reggel megmutatkozó jellemének nem szabad drasztikusan különböznie attól, amilyennek vasárnap délelőtt, a szószéken mutatkozik.
Az újszövetségi időkben mindenkinek – zsidóknak, görögöknek és rómaiaknak egyaránt – ismerős lehetett a jellem vagy erény fogalma. Az ő gondolkodásukban az erények formálták azt, ahogyan az emberek éltek, cselekedtek, gondolkodtak és kommunikáltak. Platón, Arisztotelész és mások tanításai is hozzájárultak ehhez a felfogáshoz, a Nagy Sándor idején zajló kulturális eszmecserével együtt.
Mire Jézus megszületett Betlehemben, az erény etikája áthatotta a Földközi-tenger egész partvidékét.
Az Újszövetség nem teszi magáévá a görög filozófiát, viszont felhasználja a szókincsét, újragondolva a népszerű elgondolásokat az evangéliumnak és a Szent Szellem munkájának fényében.
Az újszövetségi írók úgy mutatják be az erényeket, mint olyan mélyen belénk ágyazott tulajdonságokat, amelyek visszatükrözik Istennek az emberiségre vonatkozó elképzelését. Az Újszövetségben több helyen találkozunk erényeket felsoroló listákkal (Máté 5,3–12; 2 Korinthus 6,6–7; Galata 5,22–23; Efezus 4,1–3; Filippi 4,8–9; Kolossé 3,12–17; Jakab 3,17–18; 2 Péter 1,5–7).
A görög filozófiától eltérően a keresztyén erény a Szent Szellem munkálkodásán múlik. Mások az emberi erőfeszítés eredményének tartották az erényt, az apostolok azonban rámutattak, hogy a jellem kiformálása a Szellem és a hívő dinamikus összjátékának köszönhető.
Gyülekezeti vezetőként törekednünk kell arra, hogy minden területen Jézus jellemét képviseljük. Fontos, hogy Pálhoz hasonlóan mi is azt tudjuk mondani: „Legyetek a követőim, amint én is követője vagyok Krisztusnak.” (1 Korinthus 11,1)
Három erény azonban különösen értékesnek mutatkozik az igehirdetés szolgálatában: a szeretet, az alázat és az állhatatosság. Ezek nélkül nehéz lenne egy életen át úgy hirdetni az igét, hogy belülről öröm, kívülről pedig gyümölcsözés jellemezzen bennünket.
Szeretet
Jézus kihangsúlyozta a szeretet jelentőségét, amikor azt mondta, hogy az Isten és mások iránti szeretet Isten törvényének összefoglalása és legfőbb kifejeződése (Máté 22,34–40; Márk 12,28–34).
A szeretet nem csupán általános érzés. Összpontosítást követel valami vagy valaki iránti odaszánás és elköteleződés formájában.
Ahhoz, hogy az igehirdetés erényes legyen, az Isten, az ige igazsága és az igehirdetést halló emberek iránti mélységes szeretetből kell fakadnia.
Hogyha a szeretet az a vezérlő tulajdonság, amely a Szentírás tanulmányozására és hirdetésére ösztönöz bennünket, az átformálja azt, amit a prédikálás pillanata előtt, alatt és után átélünk.
Az erényes igehirdető felülemelkedik a hízelgés mulandó érzése vagy az azonnal megfigyelhető eredmények iránti igényén, örömöt és megelégedést talál abban a tudatban, hogy az üzenet az Isten, az igazság és a mások iránti őszinte szeretetből fakad.
Alázat
Az alkalmatlanság és a bizonytalanság érzését könnyű összetéveszteni az alázat valódi erényével. Az alázat azonban nem önutálat. Nem is gyengeségünk hangoztatása annak érdekében, hogy másokból megerősítést csikarjunk ki.
Az alázat arról szól, hogy tisztában vagyunk saját korlátainkkal és képességeinkkel. Ennek a felismerésnek nem szabad összezúznia bennünket, hanem arra kell késztetnie, hogy még buzgóbban keressük Istent, még nagyobb könyörülettel szolgáljunk, és még több kedvességgel prédikáljunk.
Az alázatos igehirdető beismeri, hogy nem tudja mindenre a választ. Mi nem tudunk üdvözíteni, szabadítani vagy gyógyítani. Egyszerűen annyi a feladatunk, hogy rámutassunk arra, aki képes minderre.
Állhatatosság
A hatékony igehirdetőnek sokféle tulajdonságra van szüksége: táplálnia kell magában a Szent Szellem iránti fogékonyságot, figyelnie kell a hallgatóságot, valamint exegetikai készségekkel és gördülékeny kommunikációval kell rendelkeznie. Az sem árt, ha jókora adag egészségesen vastag bőr borítja.
Állhatatosságra csak akkor van szüksége, amikor nehézzé válik a feladat. Valójában az erősíti az állhatatosságot, ha a nehézségekben is megtartjuk a hitet.
A Jakab 1,2–3-ban azt olvassuk: „Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek, tudva, hogy hitetek próbája állhatatosságot eredményez.”
Az állhatatos vezető az, aki nem csupán szembesül az akadályokkal, és leküzdi őket, hanem mindezt örömmel teszi. Ezek lehetnek gyakorlati akadályok, például a túlzsúfolt időbeosztás, vagy mélyrehatók, mint például az evangélium hirdetése ellen szövetkező szellemi erők.
Jakab így folytatja: „Az állhatatosság pedig tegye tökéletessé a cselekedetet, hogy tökéletesek és hibátlanok legyetek, minden fogyatkozás nélkül.” (4. vers)
Az állhatatosság nem pusztán annyi, hogy összeomlás vagy kiégés nélkül kibírjuk a nyugdíjazásig. Arról szól, hogy növekedünk a krisztusi jellemben – fejlődünk a nagylelkűségben, kreativitásban, bölcsességben és más erényekben.
A jellemfejlődés sokkal elengedhetetlenebb a szolgálat sikeréhez, mint a szakértelem, a hallgatóság mérete vagy az alkalmazott homiletikai modell. Ez a fejlődés a Szent Szellem új munkájával kezdődik a szívünkben.
Dr. Robert M. Eby a Cordas C. Burnett Igehirdetői Központ igazgatója és a biblikus igemagyarázat és igehirdetés docense az Evangel Egyetemen Springfieldben (Missouri, USA).